Klasszikus nemzetközi munkamegosztás: a 19. század kezdetétől az 1950–60-as évekig volt jellemző. Ekkor az egyes országok, illetve azok vállalatai kereskedtek egymással. A többnyire kétoldalú kapcsolatokban a nyersanyagok mellett késztermékek cseréltek gazdát.
Az 1970-es évektől azonban egyre jobban átalakult a munkamegosztás, és a mind nagyobb gazdasági szereppel rendelkező nagyvállalatok váltak a folyamat meghatározójává. Ezek a cégek bizonyos gyártási folyamatokat elvégző beszállító üzemeket telepítettek a kedvező adottságokkal rendelkező országokba. A munkamegosztás így már a vállalaton, illetve az adott iparágon belül jött létre.
Az egyes államok csak a nemzetközi együttműködés előnyeit felhasználva lehetnek sikeresek. Ennek feltétele a munkamegosztás, ami fokozatosan átlépte az országhatárokat, és az egyes tevékenységek területileg is jól elkülönültek egymástól. Ezzel kialakult a földrajzi vagy területi munkamegosztás.
K+F tevékenység:
Az új ágazatok fejlődéséhez drága kutatásokra és költséges beruházásokra volt szükség. A ráfordítások csak nagy mennyiségű termék előállításával térültek meg. Ezért egy-egy ország bizonyos termékek, alkatrészek, részegységek gyártására szakosodott, így azokat nagyobb mennyiségben és olcsóbban kínálhatta a világpiacon. Más termékeket ugyanakkor érdemesebb volt importálnia.
Gazdasági centrumok és erőtereik
A megváltozó világgazdasági környezethez, feltételekhez az egyes nemzetgazdaságok eltérő módon alkalmazkodtak. A lehetőségeket felhasználni képes fejlett országok a világgazdaság meghatározó centrumtérségeivé váltak. Az 1960-as évektől egyre erőteljesebben rajzolódott ki a világgazdaság három nagy központja: az észak-amerikai, a fokozatosan bővülő, Európai Unióvá alakuló európai integráció, és a rohamléptékkel fejlődő délkelet-ázsiai. A három növekedési pólust együtt Triádnak is nevezik. A növekedési pólusok éles gazdasági versenyt vívnak egymással, Oroszországgal és Kínával.
A világgazdaság központjait jelentő centrumtérségeket a kevésbé fejlett, de a vezető központokkal még szoros gazdasági kapcsolatot (pl. fontos felvevőpiac, beruházási terület) kialakító ún. félperiféria övezi. A centrumoktól térben távol és gazdasági értelemben is leszakadva alakult ki az ún. perifériatérség.
A világkereskedelem
A világpiac az 1980-as évekig valójában alig volt több, mint a nemzeti piacok összessége, a kereskedelmi kapcsolatok is az egyes országok szintjén szerveződtek. A nemzeti piacokat és a hazai termékeket többnyire vámokkal védték. A világgazdasági válság jelentősen átalakította a világkereskedelmet is. Az 1990-es évektől kezdődően a nemzetközi áruforgalom mellett egyre jelentősebbé vált a szolgáltatáskereskedelem. A fejlett és a fejlődő világ országai eltérő módon kapcsolódnak be a világkereskedelembe.
